Ahogy azt már bizonyára Te is tapasztaltad, a hideg idő beköszöntével, bizony beköszöntenek az ekcémás tünetek is. A bőrödet ugyanis sokkal nehezebb a napfény áldásos hatásai nélkül rendben tartani. Ráadásul a hideg tovább szárítja az amúgy is érzékeny bőrödet, ami még tovább kedvez az
ekcémás tünetek felerősödésében.
Éppen ezért arra gondoltunk, hogy még mielőtt a tüneteid felerősödnének, meglepünk téged. Összeraktunk számodra egy „KEDVEZMÉNYES TÉLVÁRÓ CSOMAGOT”, amelynek egyik tagja a már jól ismert REGENODERM.
Eddig elérhetőek a kedvezményes árú TÉLVÁRÓ REGENODERM + RAPID CELL HIDRATATION csomagok:
Már az első felkenés után, 3 percen belül enyhül az erőteljes viszketés.
A gyulladt, száraz, kirepedezett bőrfelszín megnyugszik és visszanyeri eredeti állapotát (puhaságát és hidratáltságát).
5 nap leforgása alatt felszívódnak a folyadékkal teli hólyagok.
Kivételes hatását kreatolitikus tulajdonságának köszönheti. Képes ugyanis egyszerre lebontani az elhalt és elszáradt bőrréteget, és serkenteni a bőrsejtek megújulását. Ennek hatására felgyorsulnak a sebgyógyulási folyamatok. Alkalmazása kifejezetten érzékeny, sebes, gyulladt bőr esetén ajánlott.
A Dexpanthenol elsődleges szerepe, hogy a bőrbe jutva vizet gyűjt maga köré, így az erősen kiszáradt érzékeny bőrt hatékonyan képes hidratálni. Az igazai ereje azonban abban rejlik, hogy fokozza a bőrsejtek energiatermelő képességét. Ennek hatására pedig felgyorsulnak a sebgyógyító regenerációs folyamtok. Mindezeken kívül a gyulladáscsökkentő hatása sem elhanyagolható.
Klinikai kutatások támasztják alá, hogy a RhodomyrtusTomentosa kivonatban lévő bioaktív hatóanyagok gyulladáscsökkentő hatása közel egyenértékű a szteroidok gyulladáscsökkentő hatásával. Ráadásul mellékhatások nélkül.
Ennek köszönhetően kiválóan csillapítja a viszketést, és enyhíti az ekcéma okozta lokális fájdalmakat is.
Beindít egy olyan sejtszintű kommunikációt, amely arra ösztönzi a bőrt, hogy egészségesebb sejteket termeljen. Ennek hatására a sebeken sokkal gyorsabban képződik friss hámréteg, és indul be a sebgyógyulási folyamat.
Aqua, Betaine*, Glycerin, Chamomilla Recutita (Matricaria) Flower Extract*, Hydroxypropyl Starch Phosphate*, Propanediol, Distarch Phosphate*, Rhodomyrtus Tomentosa Fruit Extract, Phenoxyethanol, Niacinamide, Panthenol, Creatine, Allantoin, Xylitylglucoside*, Anhydroxylitol*, Xylitol*, Glycolipids*, Chlorphenesin.
*COSMOS/ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag.
Vannak sajnos olyan esetek amikor a REGENODERM nem elég. Éppen ezért fejlesztettük ki a RAPID CELL HIDRATATION névre hallgató mélyhidratálónkat.
Ezt a krémet kifejezetten a rendkívül száraz, húzódó-viszkető, érdes, és akár berepedezett bőre ajánljuk. Ezek a tünetek pedig a téli hidegben sokkal gyakrabban jelentkeznek. Éppen ezért tettük bele a TÉLVÁRÓ csomagjainkba ezt a készítményt is.
A RAPID CELL Argán olajat, Jojoba olajat, Allantoint, Panthenolt, és még sok más rendkívül tápláló hatóanyagot tartalmaz.
A tapintása rendkívül krémes, mégis pár perc alatt beszívódik.
Nem hagy a ruhán foltot, és nem marad utána zsíros érzet a bőrön.
Mivel nagyon tápláló, így nagyon kevés is elég belőle (Rendkívül gazdaságos).
Már az első bekenés után érezni fogod a különbséget.
Ha kiegészíted a REGENODERM-et a RAPID CELL hidratálóval, akkor biztos lehetsz abban, hogy végre egy ekcémától mentes téli időszaknak nézel elébe.
Próbáld ki a REGENODERM-et, a RAPID CELL-t és teszteld legalább 10 napig. Ha nem csökkentik eléggé gyorsan a viszketést a gyulladást, és nem hidratálják eléggé a bőrödet, akkor visszakérheted a csomag teljes vételárát. Tehát nem vállalsz semmilyen kockázatot.
A garancia a rendelés leadásának napjától számított 30 naptári napon, belül érvényesíthető. Ennek előfeltétele, hogy minimum 10 napon keresztül reggel és este használja a REGENODERM-et, és a RAPID CELL hidratálót. Miután bekente a REGENODERM-el és várt 5 percet, utána kenje be a hidratálóval. A garancia igényt email formájában kell jelezni az ugyfelszolgalat@ekcemakezels.com email címen. A tégelyt, és a tubust, nem kell számunkra visszaküldeni.
A készítményeket a GLS futárszolgálat szállítja ki, a megrendeléstől számított 2 munkanapon belül a megadott lakcímre. A csomag átvételekor, a futárnál készpénzben vagy bankkártyával tudod kifizetni a REGENODERM krémet, és a RAPID CELL hidratálót.
A futárköltség 1300 Ft- ba kerül.
Egyik termékünk sem tartalmaz káros összetevőket. Klinikailag és Bőrgyógyászatilag tesztelt Cosmos és Ecocert tanúsítvánnyal rendelkezik. A krémek Nem tartalmaznak parabént, mesterséges színezőanyagot, kőolaj származékot, SLS-t, SLES-t, illóolajat, szilikont és pálmaolajat. Ha a termékek bármilyen irritációt okoznának akkor érvényesíthető a 100%-os pénz visszafizetési garancia.
A REGENODERM összetevői: Aqua, Betaine*, Glycerin, Chamomilla Recutita (Matricaria) Flower Extract, Hydroxypropyl, Starch Phosphate, Propanediol, Rhodomyrtus Tomentosa Fruit Extract, Phenoxyethanol, Chlorphenesin, Niacinamide, Panthenol, Creatine, Allantoin.
A RAPID CELL összetevői: Aqua, Caprylic/Capric Triglyceride, Polyglyceryl-3 Dicitrate/Stearate*, (Ricinus Communis Seed Oil, Hydrogenated Castor Oil, Copernicia Cerifera Wax)*, Butyrospermum Parkii Butter, Avena sativa (Oat) Kernel Oil, Betaine*, Glycerin, Helianthus Annuus Seed Oil, Distarch Phosphate*, Chamomilla Recutita (Matricaria) Flower Extract*, Cetearyl Alcohol, Stearic Acid, Argania Spinosa Kernel Oil*, Simmondsia Chinensis Seed Oil, Allantoin, Niacinamide, Panthenol, Creatine, Xanthan Gum*, (Tocopherol, Beta-Sitosterol, Squalene)*, Phenoxyethanol, Chlorphenesin.
Ajánlott minimum reggel és este bekenni az adott bőrfelületet REGENODERM-el, majd 5 perccel később a RAPID CELL-el. Természetesen, ha úgy érzed, hogy a reggeli és esti kenés nem elegendő a bőröd számára, akkor többször is bekenheted velük a nap folyamán.
A krémek rendkívül erőteljes hatásúak. Éppen ezért, ha nagy bőrfelületet kenünk be, akkor előfordulhat esetleges irritáció. Ez nem azt jelenti, hogy a krém nem működik, csupán azt, hogy az ön bőre hirtelen túl sok hatóanyagot kapott. Először mindenképpen egy kis bőrfelületen próbálja ki a krémeket. Ha mindent rendben talál, akkor emelheti a bekent bőrfelület nagyságát.
Nyílt vérző sebbe nem szabad belekenni a krémeket, csak körülötte. Így a seb széleitől befelé megindul majd a hámosodási folyamat. Gyógyszerekkel nem lépnek reakcióba, mivel csak a bőrfelületen hatnak, és nem szívódnak fel a keringésbe. Bőrrák esetén a krémek nem használhatóak.
IGEN, alkalmazhatóak. A kisgyermekek és babák bőre sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké. Éppen ezért a REGENODERM-ben és a RAPID CELL-ben olyan hatóanyagokat használtunk fel, amely még a legérzékenyebb bőrűek esetén sem vált ki allergiás reakciót.
Seborrheás dermatitisz/Seborrheás ekcéma
Atópiás dermatitisz/ Atópiás ekcéma
Irritatív kontakt ekcéma
Allergiás kontakt ekcéma
Mikrobiális ekcéma
Diszhidrotikus (hólyagokkal járó) ekcéma
A REGENODERM egy 100 fős kontroll csoport eredményei alapján, a résztvevők
99%-a tapasztalt azonnali hidratáló hatást
97%-nál 3 percen belül enyhült a viszketés
93%-nál 1 napon belül csökkentette a gyulladást
89%-nál 2-5 napon belül beindult a gyógyulási és hámosodási folyamat
79%-nál 5-8 napon belül felszívódtak a hólyagok
75%-nál visszatért a bőr optimális szerkezete 9-17 napon belül
A RAPID CELL hidratálót használók körében, már az első bekenés után érezhetően puhábbá, és lágyabbá vált a bőr.
Már 24 órán belül csökkentette a berepedezettséget.
Igen. Arra kell csak figyelni, hogy a szteroid használat után teljen el minimum 4 óra. Ez után bekenheti a REGENODERM-el, majd 5 perccel később a RAPID CELL-el.
4 óra alatt a szteroid már felszívódott, és biztosan nem lép majd kölcsönhatásba a
REGENODEM és a RAPID CELL hatóanyagaival.
A krémek felszívódásának ideje körülbelül 2-3 perc. Ez alatt az idő alatt kerüljük a ruhák felvételét, nehogy véletlenül ledörzsöljük vele, a még fel nem szívódott krémeket.
Gyengéd összetételüknek köszönhetően testen és arcon (szemkörnyéken, és a száj környékén) egyaránt alkalmazhatóak. Annak érdekében, hogy ellenőrizzük, hogy van-e a krémek összetevőjére érzékenységünk először mindig egy kis területet kenjünk be velük. Ha másnapig semmilyen fajta allergiás reakciót nem tapasztalsz, akkor növelheted a bekent területnek a méretét.
Fontos, hogy a kenés előtt tiszta bőrfelületre vigyük fel a krémeket, a fertőzések elkerülése érdekében. Annak érdekében, hogy ellenőrizzük, hogy van-e a krémek összetevőjére érzékenységünk először mindig egy kis területet kenjünk be velük. Ha másnapig semmilyen fajta allergiás reakciót nem tapasztalsz, akkor növelheted a bekent területnek a méretét. A krémeket rendkívül vékonyan kend fel. A többlet nem fog a bőrödről felszívódni.

4 óra alatt a szteroid már felszívódott, és biztosan nem lép majd kölcsönhatásba a REGENODEM és a RAPID CELL hatóanyagaival.
A krémek felszívódásának ideje körülbelül 2-3 perc. Ez alatt az idő alatt kerüljük a ruhák felvételét, nehogy véletlenül ledörzsöljük vele, a még fel nem szívódott krémeket.
Gyengéd összetételüknek köszönhetően testen és arcon (szemkörnyéken, és a száj környékén) egyaránt alkalmazhatóak. Annak érdekében, hogy ellenőrizzük, hogy van-e a krémek összetevőjére érzékenységünk először mindig egy kis területet kenjünk be velük. Ha másnapig semmilyen fajta allergiás reakciót nem tapasztalsz, akkor növelheted a bekent területnek a méretét.
Fontos, hogy a kenés előtt tiszta bőrfelületre vigyük fel a krémeket, a fertőzések elkerülése érdekében. Annak érdekében, hogy ellenőrizzük, hogy van-e a krémek összetevőjére érzékenységünk először mindig egy kis területet kenjünk be velük. Ha másnapig semmilyen fajta allergiás reakciót nem tapasztalsz, akkor növelheted a bekent területnek a méretét. A krémeket rendkívül vékonyan kend fel. A többlet nem fog a bőrödről felszívódni.
Nyílt vérző sebbe nem szabad belekenni a krémeket, csak körülötte. Így a seb széleitől befelé megindul majd a hámosodási folyamat. Gyógyszerekkel nem lépnek reakcióba, mivel csak a bőrfelületen hatnak, és nem szívódnak fel a keringésbe. Bőrrák esetén a krémek nem használhatóak.
10 140 forint helyett
9 140 forint + szállítási költség
Még 0 csomag rendelhető
Válaszd az Ezüst csomagot, 2 500.- Forint kedvezménnyel!
19 910 forint helyett
17 410 forint + szállítási költség
Még 0 csomag rendelhető
Válaszd az Arany csomagot, 6 410.- Forint kedvezménnyel!
31 380 forint helyett
24 970 forint + szállítási költség
Még 0 csomag rendelhető
Szállítási és számlázási adatok
×
Ha most kilépsz, akkor elveszíted a lehetőséget, hogy:
Biztosan nálunk hagyod a kedvezményes csomagot?
1191 Lehel utca 3
+36 70 398 9006
ugyfelszolgalat@ekcemakezeles.com
* Az eredmények esetenként eltérhetnek!
A REGENODERM és a napló külön is megvásárolható itt.
×